2014. január 25., szombat

1.rész

Sziasztok!Itt van az első rész! Remélem tetszik! Iratkozzatok fel és komizzatok! Mindenkinek jó olvasást kívánok!Puszi: Bogi  :)




* Tori szemszöge *

Los Angeles-ben élek. Egyedül. A szüleim már 3 éves koromban elváltak. Apukám Németországban dolgozik. Nem igazán tartom vele a kapcsolatot, de 1 héten egyszer beszélünk telefonon. Végül is az apukám. Anyukám és a húgom pedig Angliában laknak. Minden másnap beszélek velük telefonon és 1 hónapban egyszer meg is látogatnak. Csak a munkám miatt költöztem LA-be. Nekem így sokkal egyszerűbb, de sokszor honvágyam van. Ilyenkor Emily és Jenna vidít fel, akik szintén itt laknak LA-ben. Emily a nővérével, Debby-vel és a húgával, Lindsey-vel él együtt, Jenna pedig a barátjával Logan-el él együtt. Szóval egyedül élek egy nagy házban. Természetesen nem mindig vagyok egyedül a házban, sőt szinte csak éjszakára hagynak egyedül. Reggeltől estig velük vagyok. Mindig ők szokott felkelteni. Most sem volt ez másképp. 
Az ember általában egy halk csipogásra vagy halk zenére kel fel. Hát én nem. Én drága Emily édes angyali hangjára szoktam ébredni. Úgy kelt fel, hogy halkan bejön a szobám ajtaján és torkaszakadtából ordibálja a nevemet:
- Tori! Ugorj ki az ágyból, mer elfogunk késni!
- Csak még 5 percet had aludjak! Csak még 5 perc türelmet kérek tőled!
- Nem! Indulás fogat mosni!
- De...
- Tori!!! Jó reggelt! Elfogunk késni!
- Na jó! Megyek...
Ez a világ legjobb ébresztése, ha valaki szeret üvöltözése ébredni. Szóval kiugrottam az ágyamból és elmentem fogat mosni.Majd kiválasztottam a ruhámat. Ez nekem sohasem egyszerű dolog. Én nem vagyok olyan aki benéz a szekrénybe és tudja is hogy mit akar felvenni. Ha nem segítene Jenna akkor ott maradhatnánk estig is. Jenna-val hamar kitudom választani a ruhát, a cipőt és a kiegészítőket. 
 


Majd gyorsan elrohantam a fürdőszobába és kisminkeltem magam. Így hogy mindennel elkészültem nagy nehezen el is tudtunk indulni. Amikor odaértünk gyorsan próbáltam. Mindig kb. 1 órát vesz igénybe. Próba után elmentünk ruhát vásárolni, hogy csinosak legyünk az esti bulin. Rengeteget próbáltunk. Először Emily választott egy ruhát és bement átöltözni mi addig kint ültünk és vártunk rá, majd amikor kijött pontoztunk mintha zsűrik lennénk. Emily hamar végzett nem úgy mint Jenna. Jó sokáig válogatott és úgy 6 ruhát fel is próbált, de végül azt vette meg amelyiket először próbált fel. Én következtem. Sokáig nézelődtem, úgy 4-szer körbejártam az egész boltot, de csak egy ruha tetszett meg igazán. És elindultam a próbafülkékhez. Gyorsan fel is próbáltam. Tetszett a színe és a mérete is megfelelt. Kiléptem a próbafülkéből és végig vonultam a tükrök előtt akár csak egy modell.
- Na? Milyen? - kérdeztem a többiektől egy kicsit félénken.
- Varázslatos! - dicsért meg Emily.
- Köszi! És neked Jenna? Tetszik? Nem túl rövid? - kérdeztem kétségbe esetten.
- Jaj Tori! Tökéletesen áll rajtad! - majd elmosolyodott.
- Oké! Akkor megveszem! 
Gyorsan visszaöltöztem és elindultunk a kassza felé. A ruhavásárlás után elmentünk ebédelni. Leültünk egy asztalhoz és beszélgettünk. Nem sokára a pincér fel is vette a rendelésünket. Miután a pincér elment Jenna megrúgta a lábamat:
- Áúú! Ezt miért csináltad? - kérdeztem mérgesen Jenna-tól.
- Bocsi! De az a pincérsrác folyamatosan téged néz!
- Jaj Jenna! 
Majd odanéztem a pincérre aki éppen a mellettünk lévő asztalt terítette meg és rám kacsintott.
- Látod? Megmondtam! - mondta egy picit dicsekvően.
- Aha. - bólintottam. De eléggé zavarban voltam.
- Szerintem Tori, neked szereznem kéne egy pasit!
- Jaj! Dehogyis Jenna! Nem kell nekem most nincs szükségem fiúra!
- Hát jó! De ha szeretnél csak szóljál! 
- Úgy lesz!
...
Ebéd után már készülődtünk is a partira. 1 óra alatt mind a hárman elkészültünk. Majd el is indultunk. Amikor odaértünk, Alexis, a buli házigazdája oda futott hozzánk és mind a hármunkat 1-1 puszival köszöntött. Amikor beléptünk az ajtón Emily és Jenna azonnal elindult a táncparkett felé. Oda hívtak magukhoz táncolni de nekem nem volt sok kedvem mert nem éreztem jól magam. 
- Gyere! - kiáltott rám Jenna.
- Én inkább hazamegyek, mert nem érzem túl jól magam!
- Hát oké! Haza vigyelek? - kérdezte Emily.
- Nem kell köszi! Hazasétálok! 
...
10 perc alatt haza is értem. Átöltöztem valami kényelmesbe és előkerestem azt a dobozt amiben a rajongói leveleimet tartom. Amikor egyedül vagyok mindig rajongói leveleket olvasok. Ezek a levelek mindig felvidítanak. Elolvastam 2 levelet, majd a kezembe akadt egy kicsivel vastagabb boríték mint a többi. Felnyitottam. Majd felolvastam magamnak:

Szia Tori!
Először is nagyon örülök a sikerednek! Nagyon büszke vagyok rád! Tudom hogy már régen nem beszéltünk, de én szeretnék veled mihamarabb találkozni! Ezért is fogsz találni a levélben 1 repülőjegyet. Abban reménykedek hogy neked jó ez az időpont és megtudsz látogatni Londonban. Már a szállás helyet és a programot is megszerveztem. Pénteken este 8-kor várlak a reptéren! Tudom hogy ilyenkor azt gondolod hogy ez egy kamu levél. Nem az! Ezért is tettem még bele azt amit tőled kaptam még 2.-ban.
 Ha hiszel és van időd eljönni hozzám, akkor sok szeretettel várlak: Niall Horan



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése